Berzsenyi Dániel

A költő édesapja Berzsenyi Lajos jogi műveltségű, szigorú elveket valló földesúr volt, édesanyja pedig egy niklai földesúr lánya, Thulmon Rozália. Az édesapa saját maga nevelte Berzsenyi Dánielt, 10 éves korában két hét alatt tanult meg írni-olvasni. Apja látván a klasszikusokhoz való hajlamát, maga olvasgatta vele a római prózaírókat, de a költőktől óvta, nehogy amúgy is heves képzeletét fokozza. Berzsenyi azonban megszerezte a tiltott szerzők munkáit és éjjelente, titokban olvasgatta őket. Igen jól ismerte a római és a görög mitológiát. Költői példaképe a római költő, Horatius  volt.
1790-1795 között a Soproni Evangélikus líceum tanulója. Talán túlkorossága miatt, nehezen tudott alkalmazkodni az iskola rendjéhez, és sűrűn mondott ellent a szokásoknak; gyakran óráira sem ment be. Ez idő alatt Napóleon seregei ellen - apai beleegyezés nélkül- 1793-ban beállt Keszthelyen katonának, mikor ezt Berzsenyi Lajos megtudta, azonnal kimenekítette onnan fiát. 1794-ben elvesztette az apai szigort ellensúlyozó, lelki támaszt nyújtó édesanyját.  Az apa és fia közti kapcsolat egyre inkább elmérgesedett. Gyakori vitáik miatt a költő nem haza ment Sopronból, hanem Niklára utazott, nagybátyjához. 1799-ben apjától való "menekülésként” megnősül, feleségül veszi Dukai Takács Zsuzsannát, (aki ekkor mindössze csak 14 éves) és Kemenes-Sömjénbe költöznek. Berzsenyiből itt vált önellátó gazda.
Négy gyermekük születik: Lídia, Farkas, Antal és László.  1803-ban Kis János, soproni evangélikus lelkész, (későbbi püspök, aki szintén írt verseket)  egyik gyermekének keresztapja rajtakapta írás közben. Ő volt, aki elküldte Berzsenyi néhány művét Kazinczy Ferencnek, aki lelkesedett értük, s írásra biztatta.

1804-ben költöznek Niklára. ahol, édesapja halála  után, 1200 hold földnek és a gombai hegyen 40 hold szőlőnek lett a birtokosa. A niklai gazdálkodás első éveit sok elemi csapás, a francia háború miatt támadt zavar és az 1811. évi pénzválság súlyosbították, de mint jó gazda, végül rendeződtek dolgai, sőt vagyonát szépen gyarapította is.
Ritkán hagyta el Niklát, otthonról sem szívesen járt el. Egy 1809-es Kazinczyhoz írt levelében „Niklai Remetének” nevezte magát.
Csak kétszer látogatta meg Pestet. Első alkalommal 1810 márciusában műveinek kiadása ügyében járt ott, ahol megismerkedett Kazinczy költőbarátaival, kölcsönös idegenkedést keltve egymásban.
1810 után, költészeti szempontból terméketlen időszakon ment keresztül, valószínűleg a földesúri élet problémái és családi vitái miatt. Magányossága, melankóliára hajlamos természete és változó egészségi állapota nagyon sérülékennyé tette. Ebben az állapotban érte 1817, és ebben az évben olvasta Kölcseynek  a Tudományos Gyűjteményben megjelent szigorú, néhol igazságtalan recenzióját.  Berzsenyi a kritikát nem érezte megalapozottnak vagy megérdemeltnek, sőt  lekicsinylőnek találta azt. Személyes támadásnak érezte, és Kazinczy Ferencet érezte mögötte. Ezzel levelezésük három évre megszakadt.
A „méltó” válasz 1825-ben jelent meg „Észrevételek Kölcsey recenziójára” címmel a Tudományos Gyűjtemény szeptemberi kiadásában – nyolc évet töltött előkészítésével. Kölcsey a klasszicizmus esztétikai követelményeire támaszkodó kifogásait a romantika nevében utasította vissza: ő olyan költő, akit nem lehet a „hellenisztika” szabályai alapján megítélni. (1825-re már Kölcsey is megváltoztatta korábbi irodalmi-esztétikai nézeteit.)
Életében 1830-ban kapta meg az egyetlen nyilvános elégtételt, amikor megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia filozófiai osztályának vidéki, rendes, első tagjává.
Utolsó éveiben sokat betegeskedett. 1836. február 24- én örök álomra szenderült, s a Niklai temetőben nyugszik. 1860-ban emeltetett obeliszket Somogy vármegye a költő sírja fölé.
1904-ben alakult meg a Berzsenyi Társaság, amely 1926-ban emléktáblát helyezett el a Niklai kúrián.